A második félidőben feljavulva fölényes győzelmet aratott az ELTE BEAC otthonában a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban ragyogóan szereplő TFSE-MTK.
A félidőben még döntetlent mutatott az eredményjelző (44–44), a vége sima lett, újabb győzelmet aratott a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK. Hegedűs Péter edző együttese szombat este az ELTE BEAC otthonában kevés híján 100 pontot dobott és 94–73-ra nyert. A lányok parádésan teljesítenek a bajnokságban, idénybeli nyolcadik fellépésükön már az az ötödik győzelmüket aratták, s jelenleg az előkelő negyedik helyen állnak a tízcsapatos ligában.
A szombati összecsapás főszereplője a magyar válogatott Szabó Fanni volt, aki sokoldalúan kosárlabdázva 27 pontot szerzett a TFSE-ben, de tíz pont fölé jutott Quionche Carter (19), Monika Czinano (17) és Dúl Panka (11) is.
„Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg. Az első félidőben nem voltunk elég kemények, a másodikban már jobb formát mutattuk, ez vezetett a győzelemhez. Minden meccset úgy kellene elkezdenünk, ahogyan most a második félidőt” – idézte Szabó Fanni mérkőzés utáni nyilatkozatát a hunbasket.hu oldal.
A TFSE-MTK december 16-án hazai pályán, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban lép pályára a bajnokságban 19 órától, idei utolsó mérkőzésén a tabella utolsó helyén álló Cegléddel csap össze.
Minden esély megvan a nagyszerű évbúcsúztatóra, hajrá, lányok, hajrá, TFSE!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001