Óriási érdeklődés kísérte Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó vendégszereplését, amelyre csütörtökön került sor a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem aulájában.
Az Egy félidő, 45 perc Liu Shaolin Sándorral című beszélgetés elején Sanyi ezúttal is hozta a tőle megszokott közvetlen és humoros stílust, amikor a beszélgetés elején megkérdezte a szép számú közönséget: „Kóstoltátok már a pogácsát?”
A 2018-as pjongcsangi téli olimpián aranyérmes magyar rövid pályás gyorskorcsolyaváltó egyik tagja ezzel a széksorok melletti tálalóasztalra elhelyezett pogácsástálra utalt, amely a kötetlen beszélgetésre érkezett TF-hallgatókat várta.
A vicces antrét követően az esemény házigazdája, Mezei Dániel azt firtatta, szeret-e sztár lenni. A találó válasz ezúttal sem maradt el – úgy tűnik, Sanyi valóban kipihente a februári pekingi téli olimpia fáradalmait –, hiszen velősen csak ennyit mondott: „Igen”. Gyorsan hozzátette ugyanakkor, hogy testvérével, Liu Shaoanggal Dél-Koreában és Kínában igazi sztárok, itthon csupán ismert emberek.
A sportág hazai népszerűségével kapcsolatban elmondta, sikereikkel elősegítik a rövid pályás gyorskorcsolya népszerűsítését, amire továbbra is szükség van, hiszen a 2018-as téli olimpia előtt jóformán nemigen volt tudomása az embereknek arról, eszik-e vagy isszák a sportágat. Hozzátette, ugyancsak fontos mérföldkő volt a short track itthoni ismertté és sikeressé válásában, hogy bekerült a kiemelt sportágak közé.
A 2022-es pekingi téli olimpiáról számos szép emléket őriz – ilyen például öccse olimpiai aranyérme és az ő harmadik helye –, de továbbra sem érti, miért zárták ki a férfi 1000 méteres döntőből, amelyben neki állt a zászló. Persze minden rosszban van valami jó, hiszen ezzel a kizárással testvérét a harmadik helyre sorolták.
A pekingi történet ezzel le is zárult, és elkezdődött az új olimpiai ciklus, amelynek végén, 2026-ban a milánói téli játékokon szeretne visszavágni öccsének.
„A bukások után meg kell tanulnunk, hogyan kell felállni és újraépíteni magunkat, és hogy miképpen kezeljük a sikert – mondta. – A 2018-as olimpiai aranyérem után azt hittem, minden jobb lesz, és hogy mindig vidám leszek, ehelyett az ellenkezőjét tapasztaltam meg. Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. A számomra kevésbé sikeres pekingi olimpia után most meg már azon kattogok, vajon mi lesz 2026-ban Milánóban.”
A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés szelfizéssel és mi mással, mint közös pogácsázással zárult.
fotók: HUNSKATE
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001