Mintegy 30 kolléga ült be az "iskolapadba"szerda reggel 9 órakor, hogy részt vegyen azon a 2 napos felnőttoktatási képzésen, amelynek keretén belül belső auditor képzés folyt.
A képzésre azért került sor, mert meg kell felelni azoknak a követelménynek, melyek szerint az egyetemek feladata és felelőssége az alaptevékenység minőségének biztosítása. Ugyanakkor a TF vezetése célul tűzte ki, hogy nemzetközi szinten is elismert oktatási intézményként működjön. Ennek feltétele egy komplex, ellenőrzött irányítási rendszer, amely segít a problémák feltárásában és megoldásában, miközben a folyamatok jobban áttekinthetővé válnak és az egyetem – a minőségi oktatás miatt – kedveltebbé válik a hallgatóság előtt, illetve jobban megfelel az elvárásaiknak.
A 2 napos képzés megtartására az igen tapasztalt és a szakmában nagy múltú Controll Holding Tanácsadó Zrt. céget kérték fel, illetve annak egyik vezető auditor-képzőjét, Kormány Zoltánt, aki igen nagy mélységében, konkrét példákkal tarkítva beszélt a minőségbiztosítás folyamatáról, lépéseiről, technikájáról. A második napon került sor a gyakorlati órákra, valamint a képzést záró vizsgateszt megírására.
Az akadályt mindenki sikeresen vette, és ha szükségessé válik, akkor bárki, bármikor "bevethető" lesz – az ISO 9001 minőségirányítási rendszer használatával – egy olyan belső átvizsgálásra, amellyel az egyes egységek munkafolyamatának hatékonyságát segíthetjük.
Mindenki úgy érezte, hogy sokat tanult, illetve kapott ettől a képzéstől, emellett pedig a rövid 5-10 perces szünetekben jó hangulatú beszélgetéseket folytattunk.
szöveg: Nemerkényi Krisztina | kép: Farkas Judit
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001