A következő félévben folytatódik a nagy sikerű Hungarian Startup University Program (HSUP), amely szabadon választható, két féléves tantárgy.
A programra azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik sikeresen elvégezték a 2023/2024-as tanév első, őszi félévét.
A második félév moduljai:
- A csapat
- Piac és piacralépési stratégia
- BMC és prototipizálás
- Üzleti és pénzügyi tervezés II.
- Pitch – az ötlet bemutatása
A második félévet kétféleképpen teljesíthetjük: önállóan vagy csapatban.
A csapatban dolgozók ösztöndíjban részesülnek, amennyiben aktívan részt vesznek a csapatmunkában, illetve az innovációs ötlet megvalósításában. A csapatok minimum egy és maximum három főből állhatnak, és bármelyik egyetem aktuális HSUP-hallgatói közül választhatnak a hallgatói matchmaking időszakban a HSUP e-learning platformján keresztül. A csapatok kialakítása február 12-én kezdődik.
A modul elvégzése mellett a hallgatóknak a félév végére projekt-előrehaladási jelentést és videót kell készíteniük. Amennyiben valaki nem talál magának csapatot, egyedül is teljesítheti a tárgyat – ebben az esetben ösztöndíj nélkül.
A szabadon választható tárgyat egy hallgató csak egyszer végezheti el.
További részleteket a honlapon találtok.
Bármilyen kérdéssel kérem forduljatok Gulyás Krisztina koordinátorhoz a
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001