A körülöttünk zajló technológiai fejlődés olyan jelentőségű, mint az ipari forradalom volt, aminek eredményeként átalakul a munka világa is. Sok szakma esetében eltűnnek a hagyományos karrierutak a munkaerőpiacról, szakmák szűnnek meg, miközben eddig el sem nevezett, új foglalkozások elnevezésével ismerkedünk. Aki esetleg érdeklődik a téma iránt vagy úgy érzi, hogy érintett, annak ajánljuk a Future Work Fesztivált.
A változó világ erősen hat az élet minden területén, így az oktatásra is: egyre többen keresik a választ arra, hogy milyen a "jövőálló" tudás. Hogyan lehet felkészülni erre a hatalmas változásra? Erről beszélünk május 17-én egész nap az Akvárium Klubban, valamint május 17 és 19 között a fesztivál kísérőprogramjain, kerthelyiségekben, közösségi irodákban és egy templomban folytatjuk az eszmecserét konkrét szakmák és iparágak jövőjéről. A Future Work Festivalon az előadásokon kívül lehetőség nyílik coachokkal való személyes beszélgetésekre is, hogy az érdeklődők felkészülten álljanak a jövő kihívásai elé.
Az eseményre 30 TE-hallgatónak ingyenjegyet biztosítanak a szervezők. Ezen felüli számot attól függően, hogy van-e még ingyenes jegy.
Jelentkezni a következő email címen ehet:
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001