Nagyszerűen versenyezve bronzérmet szerzett a tokiói olimpián a cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában induló Tóth Krisztián, a Testnevelési Egyetem hallgatója, büszkesége, s ezzel megszerezte a 32. nyári játékok első „TE-hallgatói" érmét.
A 27 esztendős magyar csillag a vigaszágról jutott el a bronzmeccsig, amelyen Mihail Igolnyikovot verte meg. A kétszeres Európa-bajnok orosz dzsúdóssal előzőleg két Grand Slam-versenyen is összecsapott, 2018-ban Abu-Dzabiban, majd 2020-ban Budapesten egyaránt kikapott tőle.
De nem most, Tokióban!
Tóth Krisztián bravúros eredménye egyúttal azt jelentette, hogy a magyar sport sikerekben és dicsőségben gazdag történelmében övé lett hazánk 500. olimpiai érme!
A TE-n tanuló klasszis egész évben szállította a kimagasló eredményeket, hiszen júniusban bronzérmes lett a budapesti világbajnokságon, azt megelőzően ugyancsak bronzot szerzett a lisszaboni Európa-bajnokságon, a tel-avivi és az antalyai Grand Slamen pedig harmadik, illetve második helyen zárt.
A TE hatfős hallgatói olimpiai különítményéből – Krisztián mellett Gyurátz Réka, Karakas Hedvig, Keszthelyi Rita, Pásztor Flóra és Pigniczki Fanni képviseli egyetemünket az ötkarikás játékokon – elsőként tehát a magyar cselgáncsozó szerzett érmet.
Olimpiai teljesítményéhez, gyönyörűen csillogó bronzérméhez tiszta szívből gratulálunk!
A bronzmérkőzés legizgalmasabb pillanatait itt nézhetitek meg:
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001