2016. november 3. és 2016. november 6. között rendezték meg a 3. EHF Strandkézilabda Bajnokok Kupáját (EHF Beach Handball Champions Cup) Gran Canarián.
Az eseményen az európai nemzeti bajnokságokban győztes csapatok, illetve a második helyezettként szabad kártyát kapott klubok indulhattak. A 12 női és 12 férfi együttest felvonultató kupán TF-es érdekeltségünk is volt, hiszen az újoncként, magyar bajnoki 2. helyezettként szereplő LadyBugs csapatában a "kispadon" Soós Zoltán (2008-ban végzett hallgatónk) foglalt helyet, a jobbszélen Sütő Sára (BSc Rekreáció 3. évfolyam) villogott és lett második a gólszerzők mezőnyében.
A védekezésben Fórizs Krisztina (2014-ben végzett hallgatónk) parádézott, a "nyúl" szerepében pedig Egeresi Zsuzsanna (2011-ben végzett hallgatónk) és Tuza Kornélia (jelenleg is munkatársunk, Biomechanikai Tanszék) irányította a játékot.
A lányok első nagy nemzetközi tornájukon 8 mérkőzésből 6-on diadalmaskodtak 2-0-val, amivel az előkelő 5. helyet sikerült megszerezniük.
A mérkőzések megtekinthetők a European Handball Federation Youtube csatornáján (ehfTV).
Ízelítő a LadyBugs lányainak teljesítményéből (3:18:10-től kb. 3:50:40-ig)
Szeretettel gratulálunk nekik!
fotó: Tuza Kornélia
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001