Gombás Csaba meghívására huszonötéves évfolyamtalálkozót rendeztek a napokban Baján, az akkori TF-esek és jelenleg is egyetemünk kötelékéhez tartozók közül ott volt többek között Ökrös Csaba, Boros Zoltán, Nemes Gábor, Rácz Levente és Béres Sándor. A régi diákok egy éjszakát töltöttek el Baján, volt lehetőség múltidézésre, nosztalgiázásra, no meg egy kis sportolásra is.
„Sajnos rövid volt az együtt töltött idő, de annál tartalmasabb, igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni. Szombaton érkeztünk, és a többség már a vasárnapi reggeli után elindult haza – mondta megkeresésünkre dr. Ökrös Csaba, a Sportjáték Tanszék vezetője. – Nyilván nem csupán szörpöt ittunk, de azért már benne vagyunk a korban, úgyhogy visszafogottan szórakoztunk.
Bajai különlegességekkel – egyebek mellett fantasztikus halászlével – kedveskedett nekünk a házigazda Gombás Csaba, sőt sportolási lehetőség is adódott a helyszínen, lehetett asztaliteniszezni, a bátrabbak pedig medencébe ugrottak. Utóbbiak táborát két elszánt évfolyamtársunk alkotta.”
Ökrös Csaba elmondta: az akkori végzős hallgatók közül jó néhányan elhagyták a pályát, a többség azonban a mai napig a sportban, a szakmában dolgozik.
„Mintha csak tegnap lett volna, hogy együtt végeztünk a TF-en, hihetetlen, mennyire rohan az idő” – zárta szavait a tanszékvezető.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001