Két évvel ezelőtt nyerte el prof. Dr. Radák Zsolt, a Testnevelési Egyetem Sport- és Természettudományi Kutató Központjának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jelentős, visszatérítési kötelezettség nélküli támogatását A rendszeres testedzés generális hatásainak rejtélye: Maximális oxigénfelvétel vagy molekuláris jelzőrendszer függő? címmel benyújtott pályázatára.
Hogy áll a kutatás, mivel foglalkozik éppen? – erről kérdeztük kedden professzor urat.
„Nagy fába vágtuk a fejszénket, azt vizsgáljuk az epigenetikában, hogy milyen nyomot hagy az ember DNS-ében az életmód – kezdte Dr. Radák Zsolt. – Egy amerikai tudós már korábban felállította az elméletet, amely szerint ha epigenetikai óránk öt évvel különbözik a valós életkorunktól, húsz százalékkal növeli, illetve csökkenti a halálozásra való hajlamot. Ugyancsak érdekes téma, és kutatásaink egyik legizgalmasabb része, hogy a több évtizedes testedzés milyen mértékben hat az epigenetikai öregedés folyamatára, s melyek lesznek azok a gének, amelyekre a mozgás jelentős hatást gyakorol – hadd jegyezzem meg, nyolcvankétezer ponton vizsgáljuk a DNS-t! A közelmúltban evezős masters világbajnokságot rendeztek a Velencei-tavon, kétszáz résztvevőt volt lehetőségünk mérni, köztük egy nyolcvanöt éves sportembert, aki bevallása szerint hetven év edzéstapasztalattal van felvértezve. Nos, kíváncsian várjuk, milyen eredményt kapunk, amikor az ő mintáját összevetjük a kontrollcsoportéval.”
Radák Zsolt, az MTA doktora (Fotó:sportmonitor.hu)
Egy másik, szintén izgalmas témában is elmélyült Radák Zsolt, jelesül a bélflórával kapcsolatban, amelyről kiderült, hogy a bennük lévő baktériumok nem csupán az elhízást befolyásolják, hanem az idei vizsgálatok szerint a sportteljesítményt is, sőt, bizonyos fajtáik lassítják az Alzheimer betegség folyamatát. Amikor a baktériumok sportteljesítményre gyakorolt hatását vázolta a professzor úr, rákérdeztünk, előfordulhat-e, hogy egy-egy világszinten teljesítő élsportoló szervezetét szándékosan „szórják meg” olyan baktériumokkal, amelyek segíthetnek a még jobb eredmény elérésében.
„Lehet, hogy nincs is már messze ez az idő” – válaszolta Radák Zsolt, bár gyorsan hozzátette, hogy ennek azért meg kell majd vizsgálni az etikai vonatkozását.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001