Augusztus elején Oroszországban, Krasznojarszkban rendezték a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség kongresszusát, a FISU Fórumot. A 174 tagországot soraiban tudó sportszervezet rendezvényének záróakkordjaként a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese, Sterbenz Tamás a 2020-as FISU Fórum házigazdájának képviseletében átvette az esemény zászlaját.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretve tisztelt kollégánk, Dr. Takács Ferenc professzor emeritus egyetemi tanár, a TF volt hallgatója és 1964 óta oktatója, a Társadalomtudományi Tanszék volt tanszékvezetője, számos magas rangú kitüntetés birtokosa, türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után 80 éves korában, 2018. augusztus 15-én elhunyt.
Kedden délután megtelt Gyöngyösön a Barátok temploma a Testnevelési Egyetem kancellárhelyettesének szívszorító búcsúztatásán. A család, a barátok, a korábbi játszótársak és kollégák mellett Gyöngyös városából sokan, valóban rengetegen vettek végső búcsút dr. Csomós Tamástól.
A University of Campinas egyetemről brazil delegáció látogatott a Testnevelési Egyetemre, Dr. Hamar Pál rektorhelyetteshez. A TF-re érkező delegáció tagjainak érdeklődése többek között az iskolai testnevelési tantervek összehasonlítására, esetleges fejlesztési lehetőségeire terjedt ki.
Sikeres pályázat keretében átfogó egészségtudatosságot fejlesztő projekt módszertanának kidolgozására, tananyagfejlesztésre kerül sor a Testnevelési Egyetemen 2018. július 1. és november 30. közötti időszakban, mintegy 194 millió forintból.